Szeptemberben népszavazást tartanak Budapest VI. kerületében a magánszálláshelyek, mint például az Airbnb, megszüntetéséről. A tervezett intézkedés következményei közé tartozik, hogy körülbelül 2500 jó minőségű lakás kerülhet vissza a hosszú távú bérleti piacra, ami lenyomhatja az árakat, és nehéz helyzetbe hozhatja a mostani bérbeadókat. Ugyanakkor a meglévő engedéllyel rendelkező ingatlanok esetében fennáll a veszély, hogy a tulajdonosokat a feketegazdaság felé terelik.
A turizmus csökkenése is várható a kerületben, mivel az Airbnb-t használó turisták nem valószínű, hogy szállodákban szállnának meg, hanem inkább más célpontot választanának. Ez hatással lenne a vendéglátóiparra és más kapcsolódó szolgáltatókra, például a takarítócégekre és fürdőkre is. Az önkormányzat évente körülbelül 700 millió forint közvetlen adóbevételtől esne el, amit a magánszálláshelyek után szedett idegenforgalmi adó és építményadó jelent. Ezen túlmenően az állam is hasonló nagyságrendű bevételkieséssel számolhat. Az adóbevétel kiesése miatt az önkormányzat által nyújtott szolgáltatások színvonala is romolhat.
Az önkormányzat azzal érvel, hogy nem tudja ellenőrizni, hány napra adják ki a szálláshelyeket, azonban a szabályozás szerint az Airbnb és a Booking adatszolgáltatásra kötelezett, így a hivatalos szervek hozzáférhetnek ezekhez az információkhoz. Felmerül a kérdés, hogy ha az önkormányzat szerint ellenőrizhetetlen a folyamat, miért adtak ki ennyi engedélyt az utóbbi két évben, és miért nem gyakoroltak nagyobb kontrollt.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a teljes tiltás és a szabályozatlan működés között számos átmeneti megoldás lehetséges. Más belvárosi kerületek, például az V. kerület (ahol a társasházakban a lakások maximum 5%-át lehet magánszálláshelyként üzemeltetni), már bevezettek szabályozásokat, amelyek egyensúlyt teremtenek a lakóközösség és a bérbeadók érdekei között. Az Airbnb-zők rugalmasan alkalmazkodtak a korábbi intézkedésekhez, így várhatóan az észszerű szabályozásokat is elfogadnák, hiszen a stabilitás mindenkinek érdeke.
Az alábbi szabályozások összhangban állnak a fentebb említett megfontolásokkal:
- Maximális létszám szálláshelyenként: Egy szálláshelyen legfeljebb 4 fő tartózkodhatna. Ha ennél több vendéget kíván fogadni valaki, akkor kötelező lenne portaszolgálatot üzemeltetni. Ez a szabályozás biztosítaná a lakók nyugalmát és vélhetően kevesebb surlódással járna az állandó lakók és a vendégek között.
- Kötelező közgyűlési jelenlét: A tulajdonosoknak kötelező megjelenniük a társasházi közgyűléseken, akár meghatalmazott révén. Ez a részvétel biztosítaná, hogy a lakóközösség és a kiadók közötti kommunikáció folyamatos és hatékony legyen.
- A kiadható lakások számának maximalizálása társasházanként: Egy társasházban korlátozzák a kiadható lakások számát, ami egyensúlyt teremtene a lakók érdekei és a bérbeadási lehetőségek között.
Ezek a szabályozások mind hozzájárulnának ahhoz, hogy a magánszálláshelyek működése rendezettebbé váljon, és figyelembe vegyék a lakóközösségek érdekeit, miközben továbbra is lehetővé teszik a turizmus fenntartását.
Fontos kiemelni, hogy a magánszálláshelyek teljes megszüntetése sértheti a magántulajdon szabad felhasználásának alapvető jogát. Ez egy olyan “vörös vonal”, amelyet nem szabad átlépni, mert ha precedensként szolgál, akkor mi garantálja a magántulajdon védelmét? Ha ezt a lépést megteszik, vajon mi akadályozza meg, hogy a következő lépés a hosszútávú lakáskiadás korlátozása legyen? Ajavaslat hívei többek között a lakhatási válságra hivatkozva javasolják a szigorítást, azonban érdemes megjegyezni, hogy a VI. kerületben az ingatlanok mindössze körülbelül 7%-át hasznosítják magánszálláshelyként. Ha ez az intézkedés sem oldja meg a lakhatási problémákat, felmerülhet a kérdés, hogy a bérleti díjak központi meghatározása lesz-e a következő lépés.
A lakhatási válság kezelése kapcsán Bécs példája releváns lehet, bár a bécsi modell inkább fővárosi szintű beavatkozást igényelne. Bécs városa közvetlenül 220 ezer lakás tulajdonosa, és további 200 ezer lakás felett rendelkezik különböző ingatlanfejlesztőkön keresztül, ezzel a város lakáspiacának közel felét lefedve. A bécsiek 80%-a hozzáfér a megfizethető lakhatáshoz, beleértve a középosztályt is, nemcsak a legszegényebbeket.
Ausztriában több mint száz éve működik az a rendszer, amelyben minden osztrák állampolgár éves bruttó bevételének 1%-át megfizethető lakhatás adóként fizeti, ezzel finanszírozva az önkormányzati bérlakásokat. Hasonló kezdeményezések Magyarországon is enyhíthetnék a lakhatási válságot. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az észszerűen és körültekintően szabályozott magánszálláshely-szolgáltatás nemcsak a turizmusra van pozitív hatással, hanem a gazdasági növekedés és stabilitás alapja is lehet. Ezért a lakhatási válság és a turizmus szabályozása nem kell, hogy egymást kizáró megoldások legyenek.
Nincs hozzászólás